Your Ad Here


A hely, ahol dolgozom, tele van elhagyatott, sötét folyosókkal (tudom, furán hangzik, de ilyen az épület), amik csak úgy kínálják magukat a munkahelyi szabadidő eltöltésére. Hiszen elvileg minden ülőfoglalkozást végző dolgozónak jár 45 percenként 10 perc szünet, amiben kinyújtóztathatja magát. És mint tudjuk, a szexnél jobb módja annak nincs, hogy minden tagunkat átmozgassuk.
Mindig is azt gondoltam, hogy azt a tíz percet tökéletesen el lehet tölteni egy nem használt, félhomályba burkolózó folyosón, a probléma csak az, hogy nemigen akad senki ott, akivel ki lehetne használni az adott lehetőségeket. Bár járnak nálunk szép számmal külső emberek, ritka az olyan látogató, aki már az első pillanatban megtetszik és hajlandó is egy kis entyem-pentyemre. Ezenkívül rendkívül elővigyázatosnak is kell lennem, hogy a velem szemben lévő asztalnál ülő boszorkának nehogy anyagot szolgáltassak a pletykálkodásra.
Néha azonban mégis összevág minden és akad egy lovag, aki felfedezi velem a kastély rejtett zugait. Pár napja is erről ábrándoztam, akkor nem történt semmi, de tegnap jó napom volt:
az asztalomnál ültem szörnyű unalommal a munkámra bambulva, amikor nagy ijedtségemre valaki megkopogtatta az asztalomat. Annyira megrémültem, hogy kis sikoly bukott ki belőlem, azonban amikor felnéztem az ijesztgetőre, a rémület rögtön kellemes meglepettséggé szelídült. Ugyanis egy tökéletes férfipéldány állt előttem. Hát erre igazán nem számítottam. Mindig várom, hogy találkozok egy olyan férfival, akiről azt gondolom, csak a mesében létezik, hát ő legalább külsőre teljesítette ezt. A nyomott unalom azonnal átadta helyét bennem egy jóleső bizsergésnek, ami leginkább a lábaim között koncentrálódott. Mekkora szerencsém volt, hogy olyasvalamiért jött be hozzánk - és pont hozzám küldték!! ah - ami miatt át kellett mennem az irattárba, ami külön helyiség. Ravasz voltam, hátsó szándékok által vezérelve megkértem, hogy jöjjön velem, amit ő készségesen meg is tett. A gonosz vipera szemben meg hiába meresztgette rám a szemét... A férfi követett engem, előtte mentem és megpróbáltam a legkirívóbban riszálni a fenekem, ami nem volt nehéz, hiszen isteni sugallatra csini ultramini szoknyát viseltem tűsarkakkal és falatnyi testhezhálló blúzt mély dekoltázzsal. Az irattárban aztán már jobban szemügyre vehettem őt: 28-30 körüli, magas, széles vállú és meglepően szép arcú férfi. Rögtön láttam, ahogy néz, hogy én is tetszem neki, miközben az ügyével kapcsolatban beszélgettünk, én kerestem a megfelelő iratokat, ő gátlástalanul pásztázta testem domborulatait. Én sokszor meglepően nyílt vagyok és most sem lacafacáztam, mert tudtam, hogy 1-2 percem van csak a csábításra, és amúgy is csak olyanokkal kezdek ki ilyen gyors akcióra, akikről süt, hogy szexelni akarnak. Hát odaléptem hozzá, jó kurvásan ránéztem, mutatóujjamat a számba vettem és kéjesen lenyalva kihúztam a számból, majd a lábam közé nyúltam vele. A bugyim már tiszta nedves volt, annyira vágytam, hogy megdugjon. Nem maradt hatástalan kis műsorom, megragadta a derekamat és magához húzott, combomon éreztem már meredező hímtagját. Megcsókoltuk egymást, majd engedtem, hogy a blúzból kimeredő mellbimbóimat kezdje el harapdálni. Mondtam neki, hogy ne itt, tudok egy jobb helyet és máris úton voltunk a legközelebbi nem használt folyosó felé. Közben, mivel teljesen kihalt volt a ház, nem bírta ki, hogy ne nyúlkáljon a lábaim közé, vagy a melleimhez. Hamar odaértünk, a folyosón semmi fény nem égett a vészkijárat zöld jelzésén kívül, itt történt meg a dolog. Háttal nekinyomtam a falnak, kigomboltam nadrágját és kezelésbe vettem a méretes dorongját. Jó volt szopni ott a tilosban, hangoskodni nem lehetett, de annyira izgi volt. Először csak a hegyét vettem a számba és úgy nyalogattam, mint egy mohó kislány a nyalókát: a tövétől az oldalát nyaltam végig a hegyéig, majd a makkot szopogattam, mint aki már várja, hogy jöjjön belőle a nedű. Ekkor megfogta a fejemet és mélyen a számba tolta a farkát és én hagytam, hogy úgy használjon, mint valami guminőt, sőt, közben gátlástalanul kurvásan bámultam fel rá. Soha nem dugtak még szájba ilyen hevesen, de egy idő után leállítottam, mert a lyukam nagyon várta már a faszt. Felálltam, ő a falnak taszított, kezével máris a csiklómat dörzsölte, lehúzta bugyimat és az ujjai mélyen elmerültek bennem, húú ennyire szenvedélyes élményem már rég nem volt. Már csak attól benedvesedek, hogy rá gondolok. Úgy élveztem... annyira szeretem ha állva dugnak meg, ő megadta nekem ezt a gyönyört. Belekapaszkodtam széles vállába és két combomat a csípőjéhez szorítottam, a faszának a hegye már szinte bennem is volt. Szorosan a falhoz nyomott, szinte odaszegezett a husángjával és állati hevességgel megdöngetett. Nem sikolthattam, pedig ahhoz lett volna kedvem, sikoltozni, de ez egy külön izgató faktor volt, hogy csendben kell lenni és hogy megláthatnak. Valójában már az első perc után elmentem, de elmondhatatlanul élveztem ahogy olyan vehemensen dugott egy nagyfarkú alfahím. Azt hittem ezt már nem lehet fokozni, de mielőtt elment volna letett és lenyomott a földre. Már tudtam mit akar: megmarkoltam a baszástól duzzadó farkát és befejeztem a munkát szájjal. Az utolsó pillanatban kivettem a számból és tágra nyitott szájjal hagytam, hogy a nedű erős sugárban a számba és az arcomra spricceljen.
Azt hiszem ő is nagyon élvezte, és az egész nem tartott tovább negyed óránál. Gyorsan összeszedtük magunkat és a már előre előkészített iratokkal visszamentünk az irodámba a szipirtyóhoz. Ott még akadt az ügyével kapcsolatban némi elintéznivaló, és így volt időnk telefonszámot és emailcímet cserélni, mert szerintem ő is azt gondolja, hogy ezt meg kell ismételni. Sőt, ki tudja, annyira jó volt nálam ez a helyes férfi, hogy jó lenne még párszor megdugatni vele magam...



szólj hozzá: HOGYAN d u g j u n k ÁLLVA??

Comments

1 Response to 'Szenvedélyes szex a munkahelyen'

  1. Névtelen
    http://a-szex-vajon-mi.blogspot.com/2009/07/szenvedelyes-szex-munkahelyen.html?showComment=1259885617551#c5083541466232324729'> 2009. december 3. 16:13

    Köszi

    Tanácsok csajozáshoz és pasizáshoz!

     

Megjegyzés küldése

Your Ad Here